európai unió

Nem is olyan multikulti ez az Európai Unió

2014 elején az Európai Unió tagországainak összlakosságában alig 7 százalék volt a külföldi állampolgárok aránya, míg az unión kívüli országokból érkezők csupán a népesség 3 százalékát tették ki. Az Eurostat friss összeállításából kiderül, hogy az egyes tagországokban melyik öt külföldi nemzet állampolgárai élnek a legtöbben. Vajon a magyarok ott vannak az Egyesült Királyság, Németország vagy Ausztria top 5-ös listáján?

Újabb gesztust tesz Brüsszel Ukrajnának?

Ukrajna és az Európai Unió képviselői a Társulási Tanács ülése keretében Ukrajna politikai és gazdasági reformjainak eredményeit tekintették át, valamint a jövő hónapban bevezetendő szabadkereskedelmi egyezményről tárgyaltak hétfőn Brüsszelben.

A brit lakosság kilépne az EU-ból

A britek 52 százaléka támogatná jelenleg az Európai Unióból való kilépést, és csak 48 százalék van a brit uniós tagság fenntartása mellett - írta internetes kiadásában az Independent című brit lap, saját közvélemény-kutatási adatok alapján.

Megvan az EU-s megállapodás a külső határvédelem megerősítéséről

Az európai uniós tagországok megállapodtak az unió külső határvédelmének megerősítéséről, a légi utasok személyi adatainak kezeléséről, valamint a fegyvercsempészek elleni fokozott fellépésről - közölte pénteken Brüsszelben Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter, a tagországok bel- és igazságügyi tárcavezetőinek tanácskozásán.

Jön a bankunió harmadik nagy pillére

Az egységes bankfelügyeleti és az egységes bankszanálási mechanizmus után az egységes betétvédelmi rendszer lehet az európai bankunió harmadik nagy pillére. Erről is ülést tartott szerdán az Európai Bizottság, amely november 24-én készíti el konkrét javaslatait.

"Ijesztően gyorsan felbomolhat az EU"

Az Európai Unió felbomlásának veszélyével fenyeget a menekültválság, főleg ha annak közös megoldása elé akadályt gördít a "téves nacionalizmus" - vélekedett hétfőn az EU soros elnökségét betöltő Luxemburg külügyminisztere.

Még fél évvel kitolhatják az oroszellenes szankciókat

A decemberi uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozón fél évvel meghosszabbíthatja az EU az Oroszország ellen a Krím elcsatolása miatt bevezetett szankciókat - írja hétfői számában a német Handelsblatt.

EU-tagság: novemberben közlik feltételeiket a britek

David Cameron brit miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy november elején részletesen ismerteti azt a négy témakört, amelyekben újra szeretné tárgyalni hazájának európai uniós kötelezettségeit.

Most a franciáktól kaptunk durva figyelmeztetést

Európa egy értékközösség, ezért azoknak, akik nem osztják annak értékeit és elveit, el kell gondolkodniuk arról, helyük van-e az Európai Unióban - jelentette ki Francois Hollande francia elnök szerdán, a brüsszeli EU-csúcsra érkezve.

Horvátország lezárta Szerbiával közös határát

Csütörtökön Donald Tusk összehívta jövő hétre a rendkívüli uniós csúcstalálkozót a menekülthelyzet kezelése érdekében. Közben a menekültek balkáni útvonala megváltozott a szerdai röszkei események hatására. A migránsokat már a szerb-horvát határhoz szállították, ahol vagy befogadóállomásra vitték őket, vagy megindultak Szlovénia, illetve Magyarország felé. Horvátország sem bírt ezzel a menekültáradattal, alig két nap alatt 11 ezer menekült érkezett az országba, amire nem voltak felkészülve.

Nekimegy a magyar cafeteriának az EU

Több ponton is ellentétes az uniós joggal a magyarországi cafeteria-szabályozás - foglalt állást csütörtökön a luxembourgi Európai Bíróság főtanácsnoka. A főtanácsnoki indítvány még nem ítélet, és nem is kötelezi a bírákat döntésük későbbi meghozatalakor. A főtanácsnok feladata, hogy független jogi álláspontot fogalmazzon meg a jogvitában.

Menekültválság és eurókrízis: megmenthető-e Európa?

A 2010-es évek az Európai Unió súlyos válságáról szólnak. Az első fele az adósságkrízissel, és ennek kapcsán az eurózóna fenntarthatóságának kérdésével telt, a másik fele pedig a menekültválsággal indul. A két válság között látványos párhuzamokat találhatunk, amelyek rávilágítanak az Európai Unió intézményrendszerének tökéletlenségeire, illetve arra, hogy jelen formájában az integráció számos esetben inkább csak egy üres jelkép, mintsem nemzetek együttműködése.

Kiszivárgott a német pénzügyminiszter újabb javaslata

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a görög válság kezelése körüli hatásköri viták miatt javasolja, hogy bizonyos területeken szűkítsék, és rendezzék újra az Európai Bizottság jogosítványait - jelentette szerdán online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

Véget ért a görög tárgyalás - Nincs megállapodás

Szerdán este összeültek az euróövezet pénzügyminiszterei, hogy kidolgozzák az esetleges megállapodás szövegét, amelyet a csütörtöki uniós csúcson elfogadhatnak a kormányfők. A legfrisebb hírek szerint véget értek mára a tárgyalások, holnap jön a folytatás. A délelőtti hírek alapján is úgy tűnt, hogy nem is lesz mit elfogadni este, ugyanis a nemzetközi szervezetek elutasították a görög javaslatcsomagot. Később kiderült, hogy a "beintés" valószínűleg bizonyos nyugdíjrendszerbeli átalakításokra vonatkozhat. Közben arról érkezett hír, hogy a görögök aranyba menekítik a pénzüket.

25 éves csúcson a brit EU-tagság támogatottsága

A legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a britek kétharmada azt szeretné, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon. A brit EU-tagság támogatottsága negyedszázada nem volt ilyen magas.

Piszkosul nem vagyunk tisztában a fogyasztói jogainkkal

A magyarok a fogyasztói jogok ismeretét vizsgáló legutóbbi európai kutatás szerint kevésbé ismerik alapvető fogyasztói jogaikat, mint európai polgártársaik. Az Európai Bizottság Magyarországon és 13 további tagállamban figyelemfelkeltő kampányt indított a fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékozottság növelésére - közölte a bizottság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) pénteken.

Küzd az éghajlat-változás ellen? 17 milliárdos EU-s pályázaton indulhat

Az Európai Unió LIFE programjának Éghajlat-politikai Alprogram keretében összesen 56,67 millió euróra, mai árfolyamon mintegy 17 milliárd forintos keretre pályázhatnak a köz-, a magán- és a civil szféra szereplői 2015-ben - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében. A tárca és a Földművelésügyi Minisztérium 2015. június 18-án LIFE Információs Napot tart, hogy a szeptember 15-i pályázati leadási határidő előtt elősegítse a megfelelő felkészülést.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.